Azahriah mindhárom MVM Dome-os koncertje telt házas lesz
Hatvanezren mehetnek októberben Azahriah-koncertekre.
Hatvanezren mehetnek októberben Azahriah-koncertekre.
Más életkor, más életritmus és más bőrtípus – belevetettük magunkat az idén immáron kétnapos színes forgatagba, és most sem kellett csalódnunk: így láttuk a Beauty Expo-t.
A metálzenekar arénaturnén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, Budapestre november 8-án érkeznek majd.
Jubileumi koncerttel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját a Republic az MVM Dome-ban. Az éjszakába nyúló bulit a 4S zenekar vezette fel, majd felcsendültek az együttes legismertebb számai, köztük a Repül a bálna, a 67-es út, illetve a Szállj el, kismadár is. A meglepetésvendégek között Bochkor Gábor és Erdei Zsolt ökölvívó is felbukkant.
Emese, hídverő, Az utolsó aktus a Földön – gyakorlatilag telt ház előtt vezette elő a Kispál és a Borz az MVM Dome-ban az első aréna-koncertjét.
A zeneszerző-énekes úgy fogalmazott, hogy „túl izgalmas” hét áll mögötte.
„Lehet, hogy ki kell rugdosni magamból azt az öregembert” – mondja Kispál András, amikor a nevével fémjelzett zenekar jövőjéről beszélgettünk. Ami biztos: december 30-án az MVM Dome-ban lesz Az utolsó házibuli Kelet-Európában, avagy az első Kispál-koncert egy arénában. Interjú.
Öt év után sikerült újra megnyernie a legrangosabb európai kupasorozatot a Győri Audi ETO KC-nak.
Rémálomszerű kezdés után magára talált a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, és végül egy góllal legyőzte a dán Esbjerget. A vasárnapi fináléban a Metz vagy a Bietigheim lehet az ellenfele.
Mutatjuk, hogy milyen pusztítást végeznek az akár több méter magasra felpattanó 9,4 literes kompresszoros V8-as amerikai Hot Wheels Monster Truckok.
Nem, ezek nem vidéki búcsús bágyadt Monster Truckok, hanem igazi amerikai versenyautók, melyeknek nem a fogyasztása, hanem a lökettérfogata 9,4 liter. A hétvégén fülsüketítő igazi Hot Wheelsek ordítják tele Budapestet – mutatjuk őket.
Indul a James Blunt-turné, két hét múlva Budapesten lép fel a You're Beautiful slágergyárosa.
Idén az Egyesült Államokban és Európában turnézik, Budapestet is útba ejti október 14-én.
A jövő márciusi lesz az első alkalom, hogy magyar előadó középszínpados koncerttel lép fel ezen a helyszínen.
A fiatal rapper március 2-án ad koncertet az ország legnagyobb fedett csarnokában.
Újra magyarországi színpadra lép Andrea Bocelli. A világhírű olasz tenor 2024. november 23-án a fővárosi MVM Dome-ban ad koncertet
A klasszikus zenei átiratok mellett Quimby-dalokat is játszanak majd az MVM Dome-ban.
Az európai turnéja magyarországi állomása március 24-én lesz az MVM Dome-ban.